[caption id="" align="alignleft" width="376"] ©Institute of Contemporary History and Wiener Library Limited[/caption]

2013. március 2-án, innen, a létező univerzum közepéből nézve, holokausztügyben két dolog történt. Ezen a napon a délutáni órákban hét magyar állampolgár szigorúan rendezett sorban (tornasornak nevezném az alakzatot) állt a magyar rendőrség központja előtt – amely Teve utcai székházként is ismert –, és a magyar Himnuszt, majd a Szózatot énekelte.

Demonstráció volt ez; hogy mi miatt, az most lényegtelen. A sorban balról a harmadik helyen egy fiatal nő állt. Festett vörös haján a magyar trikolórt viselte pántként, és – gondolom, magyarságának nyomatékosítása végett – amolyan szoknyaként a derekához szorítva egy magyar zászló is volt nála. Magyar volt hát ez a fiatal nő. Felsőruházatában a fekete dominált. Pamutpulóvert viselt, amely bizonyára elkélt e késő délutáni, szabadtéri demonstráció során. A képek tanúsága szerint felhős volt az idő, és ekkorra már a hőmérséklet is lecsökkenhetett éppen hogy 0 fok fölé – ebben nincs semmi meglepő a tavasz első napjain. Ezen a fekete pamutpulóveren volt egy felirat, ami önmagában még sem kirívó, sem meglepő nem lenne. Annak, aki pamutpulóvereket akar eladni, manapság nem szabad megfeledkeznie a mell-, esetleg a hátrész megfelelő feliratokkal való ellátásáról. Lehetőleg valami külföldi nyelven. College Football, Chicago, New York Yankees, Grey, vagy valami hasonló.

Ennek a fiatal nőnek a pamutpulóvere, annak is a mellrésze természetesen nem idegen nyelvű feliratokkal volt díszítve – az egyéb, fentebb már részletezett kiegészítők láttán ebben sincs semmi meglepő. A szöveg magyarul volt ráírva. A következőket közölte mindazokkal, akik szemből találkoztak vele: Auschwitz Üdülőtábor. Ez állt a felső részen. Alatta az auschwitzi haláltábor hírhedt kapuja volt látható, természetesen jól kivehetően – minden bizonnyal a digitális nyomdatechnikának köszönhetően, amely a szitázás 21. századi megfelelője – az Arbeit macht frei felirattal. Ez alatt pedig egy újabb sor következett, amely, gondolom, az üdülőtábor jelleg nyomatékosítása miatt került oda: Van medence, kemence is.

Ugyanezen a napon a New York Times vasárnapi kiadásának egyik cikke A holokauszt még sokkolóbb címmel jelent meg az interneten. A írás arról ad hírt, hogy az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának megbízásából végzett kutatás eredményeit elkezdik nyilvánosságra hozni. A projektet tizenhárom évvel ezelőtt indították, és eddig soha el nem végzett részletességgel tárja fel a holokauszt borzalmait.

A NYT írása idézi a kutatókat, akik elmondják, hogy a feltárt és összesített eredmények nagyon meglepték őket. A kutatók negyvenkétezer-ötszáz koncentrációs tábort és gettót katalogizáltak a hitleri birodalom által ellenőrzött területeken, szerte Európában, Franciaországtól Oroszországig, amelyek az 1933-tól 1945-ig terjedő időszakban működtek.

„A számok sokkal magasabbak, mint amit eredetileg gondoltunk” – nyilatkozta a lapnak Hartmut Berghof, az intézet igazgatója. „Azt korábban is tudtuk, hogy a táborokban és a gettókban borzasztó dolgok történtek, de ezek a számok elképesztőek.”

A dokumentált táborok nemcsak az úgynevezett megsemmisítő táborokat tartalmazzák, hanem ezrével vannak adatok munkatáborokról, amelyek a hadigazdaság részei voltak, hadifogolytáborokról, olyan – eufemisztikusan csak gondoskodó központoknak nevezett – táborokról, amelyekben abortuszt hajtottak végre, vagy ahol szülés után „semmisítették meg” a gyerekeket.

A projekt vezető szerkesztői, Geoffrey Megargee és Martin Dean becslése szerint ezekben a most azonosított táborokban és gettókban legalább tizenöt-húsz millió ember halt meg vagy élt fogságban.

A mostani kutatásnak anyagi következményei is lehetnek. Annak a néhány még élő holokauszt-túlélőnek bizonyíthatja az igazát, akiknek korábban elutasították a keresetét, mert olyan tábort vagy gettót jelöltek meg, amelyet eddig nem ismertek, így elvesztették a jogukat a kárpótlásra.

Dr. Megargee elmondta, hogy amikor 2000-ben nekifogtak a kutatásnak, ő maga hétezer körülire becsülte ezeknek a helyeknek a számát. De az eredmények megdöbbentőek: harmincezer munkatábor, ezeregyszázötven zsidó gettó, kilencszáznyolcvan koncentrációs tábor, ezer hadifogolytábor, ötszáz olyan hely, ahol zsidó nőket szexrabszolgaságra kényszerítettek.

Az első két kötet már megjelent, további öt kötetet terveznek kiadni 2025-ig.

Hanna Arendt 1961-ben az idézett New York Timest tudósította Jeruzsálemből Adolf Eichmann tárgyalásáról. Egyik tudósításában Arendt a következőket írja: „A szándékok szörnyűségesek voltak, de az elkövető teljesen átlagos ember, sem démoni, sem szörnyűséges nem volt.” Arendt a tárgyalásról írott és 1963-ban megjelent könyvének alcíme – Tudósítás a gonosz banalitásáról – azóta is filozófiai viták tárgya. A gonosz banalitása. Hol és mikor kezdődik? Olyan banális, hogy fel sem figyelünk rá. Lassan válik a mindennapi élet részévé, természetes lesz. Ez a banális dolgok természete. Olyan banális, mint egy fiatal nő ott az utcán fekete, feliratos pamutpulóverben.