2013. feb 25.

Ömlik

írta: gkakuk
Ömlik

image

(Ez az írás a Galamuson jelent meg először február 15-én)

Néhány éve egy francia kolléganőm, barátom, Danilo Kis özvegye egy reggeli kávé mellett mesélte el kapitális csalódásának rövid történetét. Sokáig nem járt Magyarországon, ám a magyarokról, olvasmányélményei alapján, romantikus és pozitív kép alakult ki benne. Szép, délceg és büszke férfiak. Ezek voltunk mi, magyarok, Pascale képzeletében. Aztán jött a hideg zuhany. Amikor először eljött Magyarországra, keservesen kellett csalódnia. Sem szépek, sem büszkék, délcegek meg legkevésbé sem vagyunk, mesélte. Megbukott a saját házi sztereotípiája. Ez csak erről a „csúnya zsidó feje van” széljegyzetről jutott eszembe. Hogy ne legyenek illúzióink: oda van ez vésve mindannyiunk káderlapjára, még ha kicsit másként, esetleg árnyaltabb megfogalmazásban is.

Mert komolyan mondom, ha az első indulaton sikerül úrrá lennünk, akkor igen szórakoztató nézni, hogy hömpölyög előttünk az ELTE BTK HÖK-botrány. Nem is értem, miért nem ragadt már rá a HÖK-gate elnevezés. A káderlistáról mindenféle jelzős szerkezetek, ajánlások, felszólítások, ötletek és javaslatok röppennek le, engem mégis ez a „csúnya zsidó feje van” fogott meg legjobban. Ebben van az esszenciája az egész ügynek, amiből még lehet akármi is, meg annak az ellenkezője. Talán annyi haszna lesz a dolognak, hogy a diákok – nem csak az ELTE-n – utánanéznek, kik azok, akik a hallgatói érdekek képviseletére lennének hivatottak, akiket a kormány manipulatív módon „elismer” mint tárgyalópartnert, miközben ürgebőrbe varrt üzenetekhez hasonló konspiráció sejtetésével próbálja meg lejáratni a rivális hallgatói önszerveződést. Miközben… Na igen.

Miközben az „ország legfontosabb egyetemén”, ahogy Fábri rektorhelyettes fogalmazott, már évek óta kisnyilasok irányítják a hivatalos hallgatói szervezet. Azt a szervezetet, amely kollégiumi helyek felett rendelkezik, pénzeket oszthat, oktatási és érdekképviseleti ügyekben lehet szava. Most meg csapkodja meglepetésében mindenki a homlokát, amit már kellőképpen összeráncolt, hogy jajistenem, hogyan történhetett ez meg? Hát megtörténhetett. Nem tegnap kezdődött, nem is tegnapelőtt.

És most tegyük félre ezt a lebegtetett „büntetőjogi következmény” dolgot. Ebből büntetőügy vagy lesz, vagy nem lesz. A listázás miatt. De hát ezek a figurák, ugye a Pista, meg a haverjai, eddig is rasszisták, antiszemiták, nettó nácik voltak. Ha listáztak, ha nem. Ja, hogy az rendben van… az ország legfontosabb egyetemén…

Hogy ezen a vonalon maradjak, gondolom, ilyen jónőlista lehet, ha máshol nem, a fejekben, a Jobbik parlamenti frakciójában is. Mondom, csak gondolom, hogy Osztolykán Ágnes neve mellett a „cigány, de döfni való” megjegyzés állhat. Így történhetett, hogy a Jobbik alfahímje, Zagyva György Gyula, amikor Osztolykán arról érdeklődött, lenne-e valaki, aki hazaviszi autóval, visszaszólt: „Attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek!” Bravó. Nincs ezen semmi meglepő. Ugyan most egy állítás és egy tagadás áll egymással szemben, én mégis Osztolykán igazmondására fogadnék nagyobb összeggel.

Ebben a Zagyva-idézetben benne van a Jobbik elejétől a végéig. Nem kell részletezni. Megvilágosítja, amit nekem mondott egyszer egy magyar ember Kelet-Timor tengerpartján üldögélve, amikor a timoriakról beszélve azt találta mondani: „Az ember, az fehér és férfi.” Igaz, ez után már nem beszéltünk egymással, ez a mondat azonban ott maradt a levegőben. Örökre. Csak hogy nehogy elfeledjem, kik ezek. Ez jött most vissza Zagyva beszólásában. Kampányszlogen is lehetne belőle, felírva szép, nyomtatott betűkkel egy transzparensre: „Attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek!” Ezt gondolják a cigányokról, a nőkről. Nem kellene tovább cizellálni. Értené ezt mindenki. Azt persze sajnálom, hogy Osztolykán már elmúlt tizenhét. Saját bevallása szerint akkor még odalépett és lekevert volna egyet, ehelyett most „lefagyott”. Kár. Jó kis balhé lett volna. Így meg csak van ez a mondta-nem mondtam oda-vissza.

Ez egy hét termése. Akárhova nézünk, ömlik a szar.

Így hát készítem a saját transzparensemet. Hogy hova kellene tenni, az még kérdés, valami jól látható helyre, amit a Magyarországra látogató külföldiek is látnak, ők értenék. „Welcome to Barbaristan!”, ez állna rajta.

 

Szólj hozzá