2012. december 03. hétfő

„Nem voltak disszonáns hangok Rogán Antal beszéde alatt” – ezt már hazafelé az autóban hallottam a Klubrádió híradásában. Merthogy elmentem. Magam miatt, meg amit ezeken az oldalakon írtam a minap, komolyan gondolom. Komolyan gondolom, hogy civilizált nemzetnek kellene kinéznünk valamiféle barbár pusztai csürhe helyett, komolyan gondolom, hogy ha erről mindenkori kormányunk képtelen gondoskodni, akkor nekünk, egyszerű állampolgároknak kell odaállnunk, és biztosítani a belpolitikai nüanszokban járatlan nagyvilági közvélekedést, hogy azért ezek a magyarok mégiscsak mások.

Az meg, hogy Rogán Antal rendesen kicentizett beszéde nem jelent semmit, de semmit, és még ráadásul disszonáns hangok sem voltak, miközben jött a meleg levegő a szájából, azt meg majd magunk közt megbeszéljük.

Maradjunk annyiban, hogy Rogán Antal, ahogy az egyébként várható volt, nem mondott semmit. Nem szólt saját és pártja politikai felelősségéről, amely oda vezetett, hogy Magyarországon egy ilyen tüntetésen kell egy parlamenti képviselettel rendelkező párt ellen tüntetni. Pedig tehetett volna egyszerű és mondandóját hitelesítő gesztusokat. Mondhatta volna, hogy hétfőn a parlamentben kezdeményezi a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálatát abból a célból,  hogy Nyirő József és Wass Albert kikerüljön belőle. Megnyugtathatott volna mindenkit, hogy nem lesz az iskolákban ideológiai nevelés, hit- és erkölcstan fedőnéven, amely alkalmat szolgáltathat a hatalomnak, hogy meggyőződési listákat készítsenek az állampolgárokról. Nem folytatom.

Rogán Antal mondhatott volna sok mindent, de nem tette. Nem azért küldték oda. A marék birkenaui földről szóló bekezdést pedig hadd ne nyaljam be. Még ha megtette, akkor se. A demokráciáról nem beszélni kell, hanem úgy kell viselkedni. Hadd ne boruljak már Rogán nyakába, képletesen természetesen, azért, mert fideszes frakcióvezetőként aktívan és lelkesen részt vett a demokrácia lebontásában, annak a helyzetnek a létrehozásában, amelyben tényleg vannak olyanok, egyre többen, akik fizikai létükben érzik magukat fenyegetettnek ebben az országban.

A szervezők…. Hát igen. Nem tudom, hogy történt ennek a nagyon kimért és nagyon píszí dolognak az összetolása. Egy dolog azonban feltűnő volt. Van ebben az országban egy politikus. Vannak neki mindenféle hibái, hovatovább vízen sem tud járni. Ez a politikus 2004-ben miniszterelnöki székfoglalója alkalmából a magyar parlamentben a következőket mondta lovári nyelven: „Zhanav ke jekh Ungriko them si: le romengo thaj gazhengo them”. (Egy Magyarország van, romák és magyarok közös országa.) Történelmi tett volt ez akkor és ez lenne most is. A roma szót ez esetben be lehetne helyettesíteni, bármilyen tetszőleges melléknévvel, úgy is mint zsidó, meleg, liberális, baloldali. Nem sorolom.

Ez a politikus nem volt ott a színpadon. Nem tudom, hívták vagy sem, hogy ment volna-e, de nem akarták, hogy menjen, hogy akarták, de nem ő nem akarta. Nem tudom. Azt tudom, hogy ez a politikus nemcsak mondatai, hanem tettei miatt is hitelesen beszélhetett volna onnan, a nagy nemzeti összeborulás és felejtés színpadáról.