Az albánok ölték meg 1903-ban, szobránál a koszovói szerbek ma is Oroszországhoz fohászkodnak

Az orosz konzul

szerző: Kakuk György
2008. június 10. kedd

Én vagyok az újkori szerb történelemben öreg Szerbia felszabadításának első áldozata.

Oroszország maradt a koszovói szerbek reménye, na meg Grigorij Sztyepanovics Scserbina orosz konzul. Vízumot már nem ad, csak önbecsülést: százöt éve albánok ölték meg. A szobráról is mesél Kakuk György, a zóna hivatásos békefenntartója.

„Én vagyok az újkori szerb történelemben öreg Szerbia felszabadításának első áldozata” – mondta Grigorij Sztyepanovics Scserbina orosz konzul, majd meghalt. A történet (történelem?) szerint albán martalócok sebezték halálra, amikor Koszovóba látogatott 1903-ban. Az nem tisztázott, hogy ki jegyezte fel Scserbina konzul utolsó szavait, de ez jelen esetben nem is igazán fontos. A lényeg, hogy orosz volt, és az albánok tették el láb alól. És ez most pont elég. Így az erőszakos halált halt konzul nem kerülhette el, hogy emlékművet állítsanak neki Észak-Mitrovica főterén.

Áll ott szegény Scserbina bronzba öntve, aktuálpolitizálva. Az emlékmű talapzatán bronzbetűkkel szedve állnak utolsó szavai, az Ivo Lola Ribar utca irányába néz, és mintha a kezével intene is arrafelé. Szemben vele – ez is aktuálpolitika, még nála is aktuálisabb – Toma Nikolic, a Szerb Radikális Párt elnöke szegezi rá tekintetét egy gigantposzterről. Amikor éppen nincs választás Szerbiában, ez a ritkább, akkor egy Markovic nevű helyi hentes reklámja fedi le a helyi koordináták szerint értékes reklámfelületet. De ott van Scserbinával szemben az állandósuló pódium, a hely, ahol a helyi szerbek tiltakozó megmozdulásainak szónokai szoktak állni. A pódium mellett a transzparens: „Oroszország velünk van!” Hát így.

Az észak-koszovói szerbek vallásos meggyőződéssel hisznek Oroszországban. Ez maradt az egyetlen reményük. Egy szövetséges, amely nem hagyta őket magukra, amikor mindenki, aki arra járt, rúgott egyet rajtuk. Itt, Észak-Mitrovica főterén sűrűsödik egybe minden, világpolitika, geopolitika, az új Oroszország öntudatra ébredése, a kétpólusú világrendszer összeomlását követő unilateralizmus vége, hogy Oroszország nehezen megkerülhetővé vált a világpolitikában. Itt látható kicsiben minden, amit az Európai Unió ügyetlenkedése okozott. Sikerült elérni, hogy Oroszország újra tényező lett a Balkánon. A helyi szerbek, ez a kis közösség, nem több mint 45 ezer ember egy magyar megyényi területen, hisz abban, hogy az egyetlen létező segítség nem máshonnan, mint Oroszországból érkezhet.

Itt már senkinek semmit nem jelent a sztálini idők „láncos kutyázása”, az önálló jugoszláv külpolitika, az el nem kötelezettek mozgalma. Itt és most egy dolog számít csak, Oroszország támogatása. A szerbek persze gyanakvók. Rosszak a tapasztalataik. Volt már, hogy azt mondták nekik: ők a legfontosabbak, aztán mégis magukra maradtak. Emlékeznek még, mit történt 1995-ben, amikor Milosevic magukra hagyta a horvátországi Krajinában élő nemzettársaikat. Emlékeznek még a 150 ezer menekültre, akik buszokkal, traktorokkal elindultak Szerbia felé, mindent maga mögött hagyva. Emlékeznek még 1999-re, amikor ugyanez történt Koszovóban. Vannak, akik Krajinából jöttek ide. Ők már nem mennének sehova. Ha lehet, maradnának. Egy reményük maradt: az orosz támogatás.

Ami úgy tűnik, működik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában befagyni látszik a helyzet. Nincs kompromisszum, nincs határozat. Az oroszok kitartanak korábbi álláspontjuk mellett. A helyzet eldöntetlen. A mai napig negyvenkét ország ismerte el Koszovó egyoldalúan kinyilvánított függetlenségét. Ezzel a számmal nehéz lesz mit kezdeni az ősszel kezdődő ENSZ-közgyűlés 193 tagállamának képviselője előtt. Csendes diplomáciai birkózás folyik. Közeleg a koszovói alkotmány hatályba lépésének időpontja (június 15.), billeg a rendezés lehetősége. Bizonytalanság mindkét oldalon. Ebben a helyzetben jó, ha van valami, amibe bele lehet kapaszkodni. Az északi szerbeknek ez a szilárd pont az orosz támogatás. Egy olyan egyenlet ez, amelynek újabb és újabb ismeretlenjei kerülnek elő, így a végeredmény is kétséges.

Egy absztrakció ez az egész, amelynek szilárd, bronzba öntött valóságaként áll Észak-Mitrovica főterén Grigorij Sztyepanovics Scserbina egykori orosz diplomata. Büszkén, talán kicsit riadtan néz le talapzatáról, próbálja megérteni, mi is történik körülötte. Neki sincs egyszerű dolga.