photocredit: Kakuk György

Ez most itt egy olyan vasárnapi cucc. Nem nem lesz benne sem Orbán, sem nemzeti együttműködés, semmi ballibcsi, ahogy egy volt osztalytársam trollkodás közben engem talált nevezni itten nem is olyan régen, szóval ballibcsi cucc sem lesz, Semlyén Zsolt meg mégkevésbé. Talán éppen ezért; fuck yeah!

Megtaláltam.

1988. őszén fiatalkori útkeresésem egyik állomása a Stadion Szalló volt. Tudják ott áll még mindig, az Aréna és a Puskas Ferencre keresztelt Népstadion között. Néhány hónapig szállodaportás voltam, concierge. Ott álldogaltam, legtöbbször éjszakai műszakban, mint legfiatalabb, a recepció pultja mögött és leginkább, azon törtem a fejem mihez kezdjek a jogi diplomámmal. Már azon kívül, hogy jogász legyek.

Szeptember 6-án kivételesen nem éjszakára voltam beosztva, aznap volt a Human Rights Now! koncert. Jegy a zsebben, telt az idő, már alig vartam, hogy átsétálhassak a szomszédba a koncertre. A forgalom délutan kezdett egy kicsit kaotikus lenni. Elindultak a népek a stadionba, sokan még beugrottak hozzank vagy egy italra, vagy a klotyóba. Valami adminisztracióval molyoltam, amikor megszólítottak. Nagyon angolul, nagyon udvariasan.

- Excuse me, do you speak English

Felnéztem. Kicsit meglepetten. Szovjet és olasz túristacsoportokhoz voltam szokva, addig még élő angolt nem üdvözölhettem.

- Certainly I do....- uramatyám! innentől olyan jelenés szerű dolog lett az egész. Nem hiszem el, ez meg itt Sting, futott végig az agyamon. - I do sir.

Innen kicsit homályos a dialógus. Gondolom ez a jelenések természete. Úgy emlékszem arra volt kiváncsi, hogy melyik kapun tudnak a stadionba bejutni. Itt azt hiszem mutogattam is jobbal, bal kézzel a pult alatt matatva már papírt kerestem. Ekkor könyökölt be a pultra Bruce Springsteen is. A második eljövetel. Na ki jöhet még, gondoltam, átnézve Sting válla fölött. Peter Gabriel állt ott. Próbáltam professzionális szállodaportásnsk kinézni, aki előtt ugye ott van az életpályamodell, pinvinnek öltözik mindennap, rezzenéstelen arccal figyel ki a pult mögül. Ma már bánom. Fel kellett volna ugranom a pult tetejere. Szevasztok, meg rakenroll meg mittudomén milyen dolgokat üvöltve, megfogni a kezüket és vinni őket át a stadionba. Ehelyett...

Kitettem óvatosan a pultra a papirost. Nagyon kérni sem kellett. Aláírtak mindahányan. Aztán udvariasan, nem felejtetve el megköszönni az útbaigazítást, leléptek.

Ennek a második eljövetelnek tűnő talákozásnak a bizonyítékát, egy céges levélpapírt, három aláírással, találtam meg szombaton este.

Fuck yeah!