Rade, a Koszovói Koordinációs Központ sajtófőnöke. Nem viccel soha, és ha mégis, akkor is komolyan mondja

Kőbaltával faragott koszovói szerb mosoly

szerző: Kakuk György
2008. április 29. kedd

Az interjú vezető anyag lett az esti híradóban. Másnap a tüntetés rólam szólt. Barátaim azonnal telefonáltak: most, ha lehet, néhány napig ne nagyon sétálgassak Észak-Mitrovicában. Rade, Észak-Mitrovicából, a háború előtt a szerb állami televíziónak dolgozott. Azóta politizálgat. Az Észak-koszovói Szerb Nemzeti Tanács körül sertepertél. Hol ezt csinál, hol azt. Kakuk György, a zóna hivatásos békefenntartója jelenti Koszovóból.

Moldovának van egy lúzer hőse, akit miután már a kocsmából is kidobnak, azzal fenyegeti meg a bent lévőket, hogy ő spicli. Radéról már régóta rebesgetik, hogy a szerb titkosszolgálatnak dolgozik. A suttogó propagandát nem cáfolja, sőt aktívan terjeszti.

2005-ben, amikor az ENSZ-rendőrség újra megnyitotta a Kosovska Mitrovica város északi és déli részét összekötő hidat, a szerbek indulatba jöttek. Nem tetszett nekik, mert mint mondták, így nincsenek biztonságban, meg különben is, mit járkálnak az albánok le-föl. Aztán, amikor a politikai nyilatkozatok nem használtak, elkezdődtek a tüntetések. Néhány tucat szerb mindennap délben megjelent a híd északi oldalán, és a híd azonnali lezárását követelte.

Egy nap a szerb televízió kamera elé állított, és a riporter feltette a kérdést: mit szól az ENSZ mindehhez? Derűsen válaszoltam, hogy óriási lehetőséget szalasztanak el a szerbek, hiszen állandóan a mozgásszabadság hiányáról beszélnek, hogy nem tudnak biztonságosan eljutni Koszovóban sehova, és most itt van a nagyszerű alkalom, hogy bebizonyítsák: komolyan gondolják mindezt, már hogy a szabad mozgás joga mindenkit megillet.

Az interjú vezető anyag lett az esti híradóban. Másnap a tüntetés rólam szólt. Barátaim azonnal telefonáltak: most, ha lehet, néhány napig ne nagyon sétálgassak Észak-Mitrovicában. A szónok Rade volt. Nagyon a szívére vette a dolgot. Gyújtó hangú beszédet mondott – ami a csövön kifért. A lényeg: ez a magyar (sic!) a szerb nemzet ellensége.

Két hét múlva a közértben találkoztunk. Hóna alatt egy veknivel, kezében cekkerrel.
„Brate (testvér), semmi baj, én azért bírlak téged, csak tudod, ez politika” – mondta komolyan.
Aztán kicsivel később Radét kinevezték a Koszovói Koordinációs Központ sajtófőnökének. Nem segített, de nem is ártott. Fiatalabb és tapasztaltabb kollégái elvégezték a munkát, Rade meg jött-ment a mitrovicai rivaldafényben.

A függetlenség kikiáltása előtt a Szerb Nemzeti Tanács rendkívüli ülésen készült megvitatni az eseményeket. Próbáltam kideríteni, hogy valóban lesz-e ülés, és ha igen, mikor. Szorított az idő, kértem Tanját, az asszisztensemet, ugyan, hívja már fel Radét, ha valaki, ő biztosan tudja a választ. (A sajtótájékoztatóit azzal szokta kezdeni, hogy „információim szerint, és ugye, kedves kollégáim, ti tudjátok, hogy elég jól informált vagyok”.) Tanja néhány perc múlva zokogva jelentette a telefonbeszélgetés eredményét. „Soha többet nem állok azzal a barommal szóba, soha… Mindennek elmondott. El sem merem mondani, miket mondott.”

Néhány nappal később újra összefutottam Radéval. Kérdeztem tőle, mi a probléma.

Komolyra váltott.
„Ez kémkedés, érted!? Rám küldöd az asszisztensed, hogy bizalmas információt szedjen ki belőlem. Mondom neked, ez kémkedés. Hogy jön ő ahhoz, hogy kémkedjen. Mert ha még én tenném, aki kvalifikált besúgó vagyok, na de a te asszisztensed…”

Ennyiben maradtunk.