Képes képtelenségek: pristinai Szabadság-szobor, beépített lámpaoszlop, utcai Putyin-áradat

Koszovszki dizájn 1.

szerző: Kakuk György
2008. május 6. kedd

Tudod, bizonytalan a helyzet. Azt olvastam az újságban, hogy új försztlédi lesz, majd ha biztosat tudok, akkor visszateszem. A fényképei között válogatott a zóna hivatásos koszovói békefenntartója. A New York-i Szabadság-szobor egy szálloda tetejéről integet, a szemben álló felek a falakon üzengetnek egymásnak, Putyinnal tapétázzák ki az utcákat, és az albánokat a beton sem állítja meg. A teljes élvezethez előbb nyissa meg a képgalériát, és fogyassza hozzá Kakuk György helyi élménybeszámolóját.

A két kedvencem Észak-Mitrovicában található. Ahogy múlnak az évek, egyre halványulnak, de még mindig olvashatók. Nem más ez a két falfirka, mint a természeti népek politikai önkifejezésének lenyomata.

„HALÁL AZ AMERIKAI ALBÁN BESÚGÓKRA” (SMRT AMERICKO SIPTRASKO SPIJUNU) – írja az egyik. Fenyegetően, ahogy kell. Egy helyi albán felgyújtott és lerombolt házának utcai frontjára festették ezt fel, hogy mindenki lássa, és kellőképpen betojjon tőle. Gondolom, egy szerb hazafi lehetett, akinek nem volt elég a rombolás, de a világról és az abban létező súlyos összeesküvésre is fel akarta hívni a figyelmet. A szomszédos ház faláról, pontosabban ami abból maradt, már lágyabb tónusban szól hozzánk a művész: „A SZÉP HÁZAK SZÉPEN ÉGNEK” (LEPE KUCE LEPE GORE). Hát hogy is égnének. Szépen. Különösen, ha ez egy albán ház, aki pedig porrá égette, az szerb. Ha jóindulatúak vagyunk, még azt is feltételezhetjük, hogy az alkotó moziba járó ember, és látta Srdjan Dragojevic 1996-ban készült, A szép falvak szépen égnek (Lepa sela lepo gore) című háborús drámáját a boszniai őrületről.

Persze a Balkán nem arról ismerszik meg, hogy bárki is adósa maradna a másiknak. 2004 márciusában az albánok is kiélhették művészi hajlamaikat. Égtek a szerb falvak, templomok, kolostorok. És ha égtek, akkor gyorsan előkerültek a festékszórók is. Prizrenben a Szent György-székesegyház boltíves bejáratának romjára fújtak gyorsan egy félreérthetetlen tömör üzenetet, természetesen csak az után, hogy már körbehugyozták a romokat. „HALÁL A SZERBEKRE” – akarta írni a szerző, ám olasztudásával csupán annyit sikerült közölnie: „a halott szerbek” (I morto I Serbi). Nem baj, értjük ezt így is.

Victoria A New York-i Szabadság-szobor pristinai kiadása. Hol lenne máshol, mint a Hotel Victory tetején. Így lett a neve Victoria. Az épület a Jugopetrol szerb olajipari cég pristinai irodaháza volt egészen 1999-ig. Akkor a szerbek olajra léptek, egy helyi erős ember pedig elfoglalta. A szálloda Pristinában a nemzetközi szintet is megugorja, így ha külföldi delegáció érkezik, akkor itt foglalnak neki szobát. A Biztonsági Tanács nagykövetei is Victoria védelme alatt hajtották álomra fejüket. Csupán egy kis baj van, az ingatlan tulajdonviszonyai rendezetlenek. És most nagyon diplomatikusan fogalmaztam.

Lyukas balkonok Most, hogy az albánok kikiáltották Koszovó függetlenségét, lehet-e kétségünk a felől, hogy bármi is megállíthatja őket? Egy ostornyeles lámpaoszlop különösen nem. Ha útban van, akkor integrálni kell. Ennek több előnye is van. Például a lámpaoszlop megmarad, így a közvilágítás sem szenved csorbát. És ez banálisan hangozhat, ám egyáltalán nem az. Aztán nem kell a balkonokra például vízlefolyót építeni. Organikusan benne van ebben a csomagban. Továbbá egy kalap alatt megoldották az erkély világítását is. A koszovói Rómeó és Júlia erkélyjelenetébe pedig nem is kezdek bele. Inkább elmesélem, hogy amikor úgy 2002 környékén a pristinai önkormányzat városrendezésért felelős hivatalnoka rendet ígért, meg harcot az illegális építkezések ellen, senki sem vette komolyan. Aztán ennek a hivatalnoknak az utasítására néhány ad hoc módon felépített házat le is bontottak, akkor sokan keveset aludtak. Végül valaki gyorsan rövidre zárta az ügyet. A hivatalnokot fejbe lőtték. Vele együtt lőttek az illegálisan épített házak elleni harcnak is.
Vlagyimir Vlagyimirovics A történet szerint amikor az egykori lipcsei rezidens meglátogatta volt munkahelyét, a Lubjankát, és aktívaértekezletet tartott a szorgos titkosszolgáknak, felhívta a figyelmüket: olyan, hogy volt ügynök, nem létezik. Ez legalább világos, egyenes beszéd. Nincs kertelés meg magyarázkodás, hogy az nem úgy volt, az más világ volt meg ilyenek. Ez hát rendben is volna. Az már kevésbé, hogy a nemzetközi közösség, az Európai Unióval az élen, addig botladozott ebben a balkáni útvesztőben, amíg Oroszországból újra tényezőt nem csinált a Balkánon. Így annak, aki itt él, nem meglepő, hogy Koszovó szerbek lakta településeinek utcáit Vlagyimir Vlagyimirovics arcmását mutató képekkel, poszterekkel, matricákkal tapétázták ki a helyiek. Nem felhívásra. Semmi nyomás vagy utasítás a központból. Maguktól, hálából. Fogták a szerbek, és már fenn is voltak a képek. Zsak, a focicsapatom középhátvédje pizzériájának kirakatába rögtön a Fornetti-reklám fölé tette ki a posztert, amelyen Vlagyimir Vlagyimirovics a försztlédivel látható. A kép néhány napja lekerült. Kérdeztem Zsaktól: mi ez a lazaság? „Tudod, bizonytalan a helyzet – mondta. – Azt olvastam az újságban, hogy új försztlédi lesz, majd ha biztosat tudok, akkor visszateszem.”