Belgrád csak egy megálló. Kaotikus és rendezetlen. Csak egy megálló. A buszpályaudvar környéki parkokat átvették a menekültek. Szemben a pályaudvarral és egy háztömbbel arrébb két parkban is arra várnak, hogyan indulhatnak tovább. A Vajdaság északi városaiba tartó buszokra napokra előre eladták az öszes jegyet. Várni kell hát. Tegnap este mikor megérkeztem négány utcával arrébb belgrádiak ezrei fogadták a világabajnokságot nyert vizilabda válogatottat. Az elnöki hivatalban politikusok fogadták a csapatot Szasa Vucsics miniszterelnök saját szavaitól elérzékenyülve könnyes szemmel méltatta a csapat nagyságát, lobogtak a szerb zászlók a Köztársásaság téren, aztán ment mindenki haza. Rudakra tekert zászlókkal kerülgették az emberek a földön fekvő menekülteket. Incidens nem történt. A hangulat ugyan kicsit feszültebb mint macedóniában volt, de egyelőre nem nagyon ugrott rá senki az idegen ellenesség politikai aranybányájának teljes kiaknázására. Közben folyamatosan változik a helyzet.

Olyan ez a menekültválság belülről, mint valami élő organizmus. Kapuk, lehetőségek zárulnak be és nyílnak újak. A görög rendőr nagyot sóhajtot, amikor arról beszélt, hogy a bolgárok kerítést építettek és ezzel átterelték a meneküleket a görög szigetekre. Így lett kidobott pénz a görög-török határon felhúzott kerítés. A görög partiőrség úgy tesz mintha, de valójában megadták magukat. A problémát Törökország felé sem nagyon vetik fel a görögök. Tarthatnak arról, hogy újra kinyílik a török partokhoz közeli szigeteknél a kontinentális talapzatról meg a halászati jogokról szóló vita. Így fogják áthajózzák a menekülteket Athénba, onnan meg tolják őket északra. Macedónia, egy ideig megpróbálta feltartóztani a menekülthullámot. Kergették a határt illegálisan átlépüket a hegyek között, aztán feladták. Most rendőrök asszitálnak a belépő és a kilépő határokon a határsértéshez. Egyetlen céljuk van, minél gyorsabban keresztültolni az országon az áradatot. Attól persze tartanak, hogy egyszer valahol bedugul a rendszer és fogalmuk sincs, akkor mi lesz. Most azonban ez van. Gyorsan menjen mindenki a dolgára. A szerbek már idegesebbek. A magyar határra épülő kerítés komoly dilemma. Merthogy most a cél ugyanaz, mint ami a Balkáni út délebbi országaiban. Áttolni a tömeget, nem zavarni az útjukat mindenféle bürokratikus varázslatokkal.  

Az érintett államok hát feladták a küzdelmet és nem akadályozzák a menekülteket. Ennek pozitív hozadéka, hogy a szervezett bűnözés, meg az alkalmi embercsempészet szinte teljesen megszűnt. Már nem kell több ezer eurot fizetni a határ illegális átlépéséért a Balkánon, hiszen az rendőrségi felügyelet alatt történik. Az egyetlen rés, amibe a lehúzásból élők benn tudtak maradni az a személyfuvarozás. Macedoniában, Dél-Szerbiában hangyaszorgalommal járnak-kelnek a hivatalos és alkalmi taxisok, akik szemérmetlen összegeket kérnek egy fuvarért.

Az égesz problémára igazi megoldás, amire azt szokták mondani: átfogó, még a kanyarban sincs. Olyanra gondolok, ami a probléma forrását célozná meg. A hétfő reggeli belgárdi lapok címlapon hozzák Momir Sztojanovics, a Szerb Parlament Nemeztbiztonsági Bizottsága elnökének spekuláció bombáját, ami szerint az Unió egy Szerbia déli részén felálítandó menekülközpont felállítását szorgalmazhatja (figyelem: feltételes mód!) és beletenné a szükséges pénzt is. Persze az egész spekuláció és ha megpróbálom összerakni a részleteket, akkor arról lehet szó (spekulálok én is), hogy a szerbek hallhattak valamit és elkezdtek aggódni, hogy nagy tömegben ragadnak be menekültek Szerbiába. Négyszáz ezer menekült fogadásáról írnak. Persze ez sem egy működő megoldás. Egy újabb példája az ötlettelenségnek és a politikai innováció hiányának. Uniós szinten.

A menekülthullám, a világ legadoptívabb élő organizmusa. Azonnal reagál az új helyzetekre. Eddig is ezt tette. A kényelmes légkondicionált irodákban, helyesírás ellenőrző szoftverek segítségéval tervezeteket írók, amikor két mondat megfogalmazása közben felpillantanak és végignéznek a Boulevard Charlemagnon, elfelejtik, hogy ez az élő organizmus olyam emberekből állt össze, akiknek az életükön kívül semmi, de semmi veszíteni valójuk nincs. Mert hogy fordít majd vissza egy olyan afghánt a rendszer, akinek mindenkijét kinyírták a Tálibok, vagy ha még nem, akkor nagy valószínűséggel ki fogják. Mi lehet annak a szírnek a fejében, aki ölében egyik gyerekével terelgeti át határokon a másikat, aki láthatóan épp most kezdett el járni. Ezt kellene ott az elegáns irodákban megérteni valahogy és tolni a rendszert a probléma igazi megoldásának irányába. Persze nincsenek azonnali és gyors megoldások, de minél később látnak neki annál később érhetünk el oda. Addig meg minden felépített kerítés, gigantikus menekülttáborról való ötletelés csak a szemfényvesztés része. Akinek nincs veszíteni valója, az kreatív és ügyesebb mint a lomha rendszerek. A gevgelijai állomáson várakozó menekülteknek pontosabb és frisebb információi voltak arról, hogy mi történik nyolcszáz kilométerrel északabbra a magyar határon. Facebook csoportokon keresztül kommunikálnak egymással és az előrébb járók azonnal megírják mi a helyzet. Pontos GPS koordinátákat köröznek, tanácsokat adnak, útbaigazítanak. Amíg belpolitikai kérdésként kezelik kormányok ezt a helyzetet, addig csak az első bejegyzésben már említett sarlatánok profitálhatnak ebből, akik, ha érdekeik azt diktálják, skrupulusok nélkül dobják be a gyűlöletbombát társadalmaikba. Ahogy ma reggel itt Belgrádban Sztojanics nyilatkozatára már "szakértők" úgy reagáltak, hogy egy ilyen terv megvalósítása kataszrófába sodorhatná Szerbia belbiztonságát. Mert mi van, és innen idézem a szakértőt: "ha száz menekült közül csak egy terrorista?" Szóval kezdődik itt is.

Persze minderről a belgrádi parkokban táborozó menekültek mit sem tudnak. Nem foglalkoznak belpolitikával ezekben a furcsa nevű országokban, és még furcsább nevű városokban, amelyek csak megállók a cél felé vezető úton. A magyar határon épülő kertítés miatt persze aggódnak. Erről még kevesebb az információ és tartanak attól: olyan gyorsan kész lesz, hogy más útvonalat kell választaniuk. Az újratervezés pedig sok pénzbe kerül, most, amikor már ennek nagyon sokan híján vannak. Beszélgetve velük világossá vált, hogy a magyar-szerb határra az egyik előttük álló legkomolyabb kihívásként tekintenek. Én is megpróbálom magam valami buszra felnyomni és irány a Vajdaság.

Belgrád, 2O15. augusztus 1O.