Átvette a hatalmat az unió missziója, de az igazi problémák csak most jönnek majd 

Megjött az új király  

szerző: Kakuk György
2008. december 9. kedd

Nagy nap köszöntött Koszovóra, átvette az ellenőrzést az Európai Unió missziója. Kakuk György, a zóna hivatásos békefenntartója arról tudósít, hogy béke honol. Egyelőre. A folytatást csak borítékolja, de a megoldatlan problémák sosem a rend felé vezetnek.

Kedden reggel nyolc órakor az Európai Unió koszovói missziójának (továbbiakban EULEX) munkatársai a gépjárműveiken begördültek az észak-mitrovicai körzeti bíróság udvarára, és ezzel hivatalosan is átvették az ellenőrzést a terület felett. Ezzel nagyjából egy időben a misszió rendőrei elérték a Szerbiát és Koszovót összekötő 31-es és az 1-es számú átkelőhelyeket, földrajzilag Zubin Potok és Leposavic felett, és ott is megvetették lábukat.

Az EULEX hatalomátvételét politikai bizonytalanság, idegeskedés, egyet nem értés előzte meg, ám a borús tekintetekre és erős homlokráncolásokra, esetleg mély sóhajokra okot adó jóslatokból nem vált valóra semmi. Tegyük gyorsan és határozottan hozzá: egyelőre.

Különben is… Ha bárkinek kétsége lett volna afelől, hogy az EULEX beteszi, beteheti-e a lábát Észak-Koszovó szerbek lakta településeire, az nem olvasott Ivo Andricot, a Híd a Drinánt. Mert a Nyugatról érkező európaiakkal errefelé soha nem volt másként. Amit elhatároztak, azt megvalósították. Lehetett az a háztáji állatok összeszámolása, a lakó- és melléképületek egységes rendszerbe foglalása az adók kivetése végett, esetleg jogrendszerek adoptálása. Így volt ez a 19., a 20. században, és most a 21.-ben is így történik. Nincs ebben semmi különleges.

Ahogy reggel a tettrekész „európaiak” – ez esetben konkrétan a francia Gendarmerie-ről van szó – kipattantak a terepjárókból és a mikrobuszokból, az izgalom nyoma még ott volt ugyan arcukon, ám már átvenni készült a helyét a magabiztosság, amely – és itt újra csak Andric leírására utalok – soha el nem hagyja őket, létükben gyökeredzik.

Hozzájuk képest már mi, akik az ENSZ-nek dolgozunk, és akiket az évek során megtapasztalt kudarcok és sikerek ritmikus váltakozása megtanított arra, hogy olyan apróságoknak is örülni tudjunk, mint mondjuk, amikor két etnikai csoport nem öldökli egymást, még ha ennek ára a kényelmetlen status quo is, szóval hozzájuk képest már mi is elhasznált bútordarabok vagyunk. Autóink kicsit már kopottak, 150 ezer felett járnak jóval a kilométerórák, irodai eszközeink elvesztek vagy lejártak, a golyóálló mellényem is a fene tudja, hol lehet, szóval mi, az ENSZ vagyunk ebben a kontextusba itt a öreg király, aki talán meg is halhat, az unió meg lenne a hatalomra vágyó és szert is tevő ifjú herceg, akinek rég meggyőződése már: mindenhez jobban ért.

Itt van a lehetőség. Észak-Mitrovicában béke és csend van. Létezik egy egyezmény, amelyet jóváhagyott az ENSZ Biztonsági Tanácsa, és amelyet azóta mindenki a maga módján értelmez. Az értelmezések többnyire egymással szöges ellentétben állnak. Ebből még adódhatnak súlyos félreértések, és errefelé a súlyos félreértésekkor általában fegyverek szoktak előkerülni az ágyneműtartókból, a csirkeólak ledeszkázott padlója alól.

Így, persze csak utólag, megjegyezném halkan, talán jobb lett volna a félreértéseket előbb tisztázni, mert előbb-utóbb kezelhetetlenné válnak. De ezen fázison most már túlléptünk. Nem lesz tisztázás. Előzetesen legalábbis nem. Majd reagálás lesz, utcai tömegjelenetek, utánuk magyarázkodás. Már most hallom, de nem írom le, inkább borítékba teszem, és majd akkor felbontom, és megmutatom magamnak. Annak sem lesz kevesebb értelme, mintha most ideírnám.

* * *