Már el is kezdődött. Még ki sem hűlt a brüsszeli robbantásban elhunyt áldozatok holtteste, a vér még meg sem alvadt a repülőtér padlóján, már elkezdődött a beteljesült jóslatok igazolásának írásba foglalása, az „ugye mi megmondtuk” sarlatánkodás, az mutogatás az egyetlen indokra, ami egy ilyen tragédiához vezethetett, naná, hogy a menekültek. A menekült válság mint primer indok, a társadalmak harckészültségének élesítése, a félelembe oltott gyűlölettel való manipulálás.

Néhány napja, amikor itt az emberi szolidaritás kicsavarodott mibenlétéről írtam, miszerint egy bajba jutott kutya több együttérzésben részesül, mint a menekülő, bajba jutott ember, jöttek a kommentek rendesen. Az általános alapvetés az volt, hogy egy kutya nem erőszakol meg gyerekeket, ergo az európai civilizációt meg kell védeni. Arra az ellentmondásra ugyan senki nem reflektált, hogy az európai civilizáció egyik nagyszerű vívmánya a szolidaritáson alapuló emberiesség, de ez egy mellék szál. Most majd jöhetnek a megjegyzések, hogy a kutya nem robbant. És szépen, természetesnek vesszük, hogy a menekült válság, az Európa útjain kóborló, sáros táborokban napjaikat múlató tömeg egyenes és megkérdőjelezhetetlen összefüggésben van a terrorizmussal. És aki mégis megtenné és érzelmek helyett az észre apellálva próbálna meg érvelni az is belecsúszik majd a terrorista simogatónak nevezett csoportba.

Pedig Európa, azzal a politikával, amely csak sebtiben összetákolt tüneti kezelést képes nyújtani II Világháború utáni történetének legnagyobb válságára, azzal, hogy ezt teszi és sutba vágja emberiességi elveit óriási lehetőséget szalaszt el. Mert ez a menekült válság, amellett, hogy válság lehetőség arra is, hogy trillió dolláros költségvetésű háborúk helyett békés eszközökkel a legkomolyabb csapást mérje a politikai iszlámra. Ezeket a menekülteket tárt karokkal várná például az Iszlám Állam. (Lásd. Abu Bakr Al-Bagdadi, az önjelölt Kalifának 2014. nyarán Moszulban, a Kalifátus kikiáltásakor elmondott beszédét.) Ám ezek a menekültek nem kérnek a ayatollahok, imámok, mullahok emírek ajánlatából. Ezek az emberek nem a shariát akarják, választásuk egyértelmű. Ezek a menekültek azok elől menekülnek, akik most éppen Brüsszelben robbantottak. Ezek az emberek a mi, az európai civilizáció világát választanák, ha engednénk nekik, a politikai iszlám ajánlatával szemben. Ezek az emberek nem a segélyekért jönnek. Dolgozni akarnak keményen, gyerekeiket tisztességes iskolába járatni, élni szabadon és biztonságban. Azért jönnek mert, ahol eddig éltek azokat helyeket a madridi, londoni, párizsi, brüsszeli támadások elkövetőinek barátai élhetetlenné tették. Ezért jönnének.

Most Brüsszel után persze nehezebb lesz, mert ahogy a politikai iszlám, úgy a politikai kereszténység sem válogat eszközeiben. Kéz a kézben járnak. Egymást erősítik. Amíg a politikai iszlám robbant, addig a politikai kereszténység félelmet és gyűlöletet kelt, ajánlata világos és félreérthetetlen: ha már eléggé félsz és kellőképpen gyűlölsz, akkor hajlandó leszel feladni szabadságodat, akkor majd mi rendelkezünk feletted, megmondjuk mit tehetsz, mit gondolhatsz, mit és kinek írhatsz, ha írhatsz, gondolhatsz még egyáltalán.

Most Brüsszel után majd elfogadjuk az ajánlatot. És kevesen lesznek, akik az európai civilizációról beszélve hiányolnák a szabadságot, és megkérdőjelezhetetlen lesz a menekült egyenlő terrorista faék egyszerűségű (hamis) egyenlet. És utólag igazolást nyer majd minden, a félelem, a gyűlölet, és a politikai kereszténység prófétái hátradőlnek és rendelnek még egy kávét, kis cukorral meleg tejjel.