[caption id="" align="alignleft" width="200"] Otpor! logo (Photo credit: Wikipedia)[/caption]

Olyan év végi dupla számba való, kicsit dagályos, mérsékelten múltba révedő, zselés szaloncukor ízű írást terveztem méltó lezárásaként ennek az évnek, amit majd 2012-ként fogunk emlegetni. Ebben a dolgozatban terveim szerint eljutottam volna odáig, hogy „ha én lennék  a miniszterelnök, nem tagadom, nekem is lennének  hóbortjaim”. Nekem a könyv lenne az, ami a mostaninak a foci. Papír alapon vagy elektronikus formában, teljesen mindegy, csak olvasni lehessen. Én a látványsportok helyett a TAO-t mindenféle könyvplázák építésére írnám jóvá. Jöhetnének az emberek és plázázhatnának. Talán még olvasnának is. De nem tudok szépen lassan ide eljutni, mert ami VAN, az nem engedi.

Állampártunk mint valami beszívott műrepülőbajnok belekeveredett egy lefelé zuhanó dugóhúzóba, és most kapkod, mert nem tudja, hogy kellene a gép orrát valahogy, ha nem is fel, de legalább vízszintesbe állítani. A diákok az utcán, a velük tárgyalni óhajtó minisztert már többször leküldték kutyába, a miniszterelnök rapid megoldásokat ígér, és minden bizonnyal már alig várják, hogy kitörjön a karácsony, amikor majd minden elcsendesedik, lesz néhány nap, ami nem másról, a szeretetről szól. Szerintem tévednek. Azt gondolom: az ünnepek nem fogják bejgli alá temetni a problémákat. Merthogy a baj nem a felsőoktatással van. Rendszerhiba van, aminek csak egy része a felsőoktatás.

A helyzet a demokratikus ellenzéki pártok oldaláról nézve sem túl jó. És most hagyjuk a minél rosszabb annál jobb fejezetet, mert nem gondolom, hogy egy egész országnak kellene magát lehúznia a klotyón ahhoz, hogy aztán, majd, valamikor itt egy normális ország legyen. A diáktüntetések megkerülhetetlenek lettek, az ellenzék azonban se lenyelni, se kiköpni nem tudja a dolgot. A diákok tematizálják a közbeszédet már második hete, és a kormány bénázását látva ez még így marad egy darabig.

Azt, hogy a miniszterelnök mit gondol arról, mi történik Budapest és a vidéki városok utcáin, az ország középiskoláiban, egyetemein, annak megértéséhez érdemes felidézni 2007. július 21-én Tusnádfürdőn elmondott beszédét. „Ez a kulturális ellenforradalom, mely 68-ban indult Európában, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a szabadság útjába álló akadályokat le kell bontani.”

Ellenforradalom hát. Hogy mit gondol ő 68-ról azt 2012. október 8-án a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülése előtt is megerősítette, amikor az európai gondolat és 1968 kapcsolatáról beszélt.

„Európában a politikai elit nagy része az egykori 68-as generációból került ki. Ez igaz a politikára, a kultúrára és a gazdaságra is, most már a gazdaságra is. De énszerintem a történelem európai fejezetének lezárulta ennek a gondolkodásmódnak is az érvényességi végét jelenti. Ezek a gondolatok nem érvényesek a jövőre. Lehetnek szépek, sok mindent lehet róluk mondani – ízlés kérdése –, de nem érvényesek. Ezekre a gondolatokra nem lehet jövőt építeni Európában. Ezekre a gondolatokra nem lehet olyan európai gazdasági és társadalmi rendszert építeni, amely kiállná a következő húsz év hullámveréseit.“

Jó, ha ezt tudják a tüntető diákok is, akik próbálnak valamiféle távolságot tartani az ellenzéki pártoktól. Jó, ha tudják, hogy ők most kormánypárti fejekben nem mások, mint ellenforradalmárok. Bármit tesznek, őket kormánypárti oldalról a demokratikus ellenzék ügynökeinek fogják látni.

Ez persze a diákat nem fogja érdekelni. Bár a dolog névlegesen még mindig a tandíjról és a felsőoktatási keretszámokról szól, a dolog már az első napokban gyorsan túllépett rajtuk. A mindennapos megmozdulások tiltakoznak minden ellen, ami a jelenlegi kormány politikája, annak a lényege. A legfontosabb hozadéka az elmúlt két hétnek, hogy az eddig apolitikusnak, esetleg jobbra húzónak beállított diákság most először megmutatta: van politikai véleménye és kiáll érte. Nem ülnek fel a manipulációnak, a felelőtlen ígérgetésnek, és komolyan képviselik az érdekeiket. Meg kell őket becsülni, és gyorsan belemélyedni mindannyiunknak a Canvasopedia weboldalán található anyagokba és kézikönyvekbe. A CANVAS, az Alkalmazott Nem-Erőszakos Stratégiák Központja (Center for Non-Violent Action and Strategies) a szerbiai OTPOR (Ellenállás) diákszervezetből nőtt ki. Az OTPOR pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett Milosevics rendszerének lebontásában és Szerbia demokratizálásában. A tapasztalat és know-how megvan és hozzáférhető. Csak el kell olvasni.

Hát ezzel kívánok boldog ünnepeket. A többit meg majd meglátjuk!