2012. december 14. péntek

Érdemes-e még odaülni a gép elé és írni? Lehet-e még a szavak erejében bízni, vagy már nincs más lehetőség csak odaállni, most éppen a diákok közé, és üvölteni ahogy a torkunkon kifér: ELÉG VOLT!

Lendvai L. Ferenc analógiája Orwell 1984-ével, amellyel beleverte orrunkat, mindenféle egyrészrőlmásrészről óvatoskodás, kimértség, távolságtartás, elegánsnak tetsző kívülállás nélkül, a valóságba, maga volt a tökéletes meghasonlás.

Pedig nem mondhatom, hogy nem szóltak. Nem kereshetek kifogásokat. Egyik barátom, aki külföldön él és dolgozik, még 2009-ben írt erről egy lendületes emailt. A dátum szerint 2009. június 13-án érkezett:

„Most majd jönnek tavasszal a ’magyarok’ két évtizedre, tuti. A  sex and drugs and rockandroll vagy a szabadság egyenlőség testvériség álmainak annyi. Helyreáll, aminek helyre kellett állnia: a magyar fasizmus. Hallgatjuk majd Orbán vezért és azt az elviselhetetlen ostoba retorikát, amit szeretnek a magyarok, hivatkozva istenre és nemzetre és egyéb hálószobába való személyes dolgokra, a politika ürügyén belepofázva mindenki személyes életébe egy avítt és visszataszító keretben, majd megint lesznek vitézuramok és tésuramok és megy majd a bocskai, díszmagyar és a gárda a parlamentben, fütyülünk a köztársaságra, koronát a parlamentbe, esetleg a vezér fejere, kötelező hittan, egyházi házasságkötés, külföldiek utálata stb. stb….

Tulajdonképpen szerencsém van, hogy az egyetlen liberális évtizedben, a 90-es években voltam fiatal, és akkor Budapest egy dinamikus  és ’történő’ város volt, tele reménnyel és érezhető szabad levegővel, bár az évtized végére már totál elegem lett az éledőfélben lévő Magyar fasizmussal Orbán vezérnek köszönhetően, aki szította és kavarta a magyar mocskot felfele, ébresztve az alvó magyar mocskot. És jöttek is elő, jöttek a mélymagyarok és hirtelen kiderült, vége az illúziónak és újabb esélynek, hogy Magyarországon egy civilizált liberális demokrácia legyen. Orbán elintézte nekem simán, hogy ne találjam a helyem otthon, és örülök, hogy 99-ben leléptem és kimaradok a többiből... és úgy néz ki egykönnyen nem is lesz kedvem hazamenni…“

Szóltak hát, figyelmeztettek, megmondták mi lesz. Mégsem hallgattam rájuk. Most meg nem maradt más, mint odaállni a diákok mellé és velük üvölteni, ahogy a torkomon kifér: ELÉG VOLT!

Elég volt a cinizmusból. Elég volt a kormányból és annak szóvivőjéből, aki van olyan ostoba, hogy nyilvánosan bejelenti, a sorok között persze, hogy adatokat gyűjtöttek a diákszervezetek vezetőiről. (Minderre még rátesz egy lapáttal az Iparkamara elnöke, aki úgy manőverezi be magát egy nyilvánvaló zsákutcába, hogy már azt sem tudja, merre van az előre. Ő is elismeri, az Iparkamara is adatokat gyűjtött a diákszervezetek vezetőiről.) Aztán, hogy alulképzettségét bizonyítsa, a kormányszóvivő, aki maga egyébként az önéletrajza szerint 14 évig járt egyetemre, gondolom, akkor még ingyen, értetlenséget imitál és azt találja mondani: „A hallgatói önkormányzatok szintjén pedig az az érdekes helyzet állt elő, hogy azok a hallgatói önkormányzatok lépnek fel a felsőoktatási elképzelésekkel szemben, amelyeket nem is érint.”

Követem a kormányszóvivő logikáját: tehát ha én tiltakozom a rokkantak járulékainak megkurtítása miatt, akkor majd megszólnak: mit ugrálsz, neked még van mivel. Ha tiltakozom a nők elleni erőszak ellen, akkor cinikusan emlékeztetnek a nemi identitásomra, amikor felemelem a hangomat a cigányokat érő igazságtalanságok miatt, akkor a származásomról beszélnek majd. A sor végtelen.

Ez a logika  megkérdőjelez mindent és ellene megy mindannak, ami egy társadalmat civilizálttá tesz. Ez a logika a legalapvetőbb társadalmi szolidaritást sem ismeri el. Ha ezt követjük, akkor tényleg nincs más, mint az a jövő, amelyet Orwell az 1984-ben egy mondattal írt le: „Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos.”