Bármerre dől is el a szíriai polgárháború, a menekültválság nagyobb méreteket ölthet a jelenleginél is.

Az Európai Unió mintha tényleg kezdené komolyan venni a problémát. A javaslatok közelednek a bajok forrásához – már Törökországban járnak, és egyszer biztosan megérkeznek az origóba is. Ami, micsoda meglepetés, Szíriában van. Némi készpénzről és diplomáciai nyomásról beszélek: Angela Merkel 3 milliárd eurót, vízumliberalizációt, a társulási tárgyalások folytatását tette le az asztalra Ankarában. A cél – mindezek fejében – az lenne, hogy kihelyezzék az Unió határain kívülre az emberi jogi jogsértéseket – a menekültekkel együtt.

De bármerre dől is el a szíriai polgárháború, a menekültválság nagyobb ...

Now, should come the numbers, statistics, wise and deep thoughts, now and here I must have prepared the ground for this whole new journey, instead I am here, sitting on the floor of a shabby building’s cellar in Istanbul’s Sulejmanije district surrounded by at least ten Syrian Kurds, those who are trying to tell their refugee story in a way that at the end the conclusion is that I will help them with a little bit of change. They let only one women into the room, a tattooed faced old lady who found her place right next to me, just to shove her fist into my ribs in the first five minutes, then she showed me that the only thing she needed was money. The blind fate and, what other social website than Facebook, brought me here through Anastasia the young artist from Bournemouth. She just ...

Mocskos munka, olcsóért, csak hogy meglegyen a pénz az útra. Hogy ki lehessen pengetni azért a kurva felfújható csónakért a pénzt… Az utolsó reménysugár nyomában.

Most számoknak, tanulmányok magvas megállapításainak, előremutató, ám közben komolyan homlokráncoló bekezdésnek kellene jönnie, így rögtön az elején, megágyazva ennek az egésznek. De itt ülök a földön, egy isztambuli szuterénben, a Szulejmán-mecset tövében vagy tíz szíriai kurd férfival körbevéve, akik úgy próbálják elmesélni történetüket, hogy annak az legyen a kifutása, hogy némi apróval megsegítem őket. Egyetlen asszonyt engedtek be a szobába, egy tetovált arcú öreget, aki egészen mellém ült, néha oldalba vág, egyik kezével belecsap a másikba – neki ...

A tábor az autópálya és a régi határátkelő közötti réten néhány óra alatt nőtt ki a semmiből. Tegnap reggel még a régi határátkelőnél gyülekeztek a menekültek.

„Egy nap. Érted? Egy nap alatt értünk ide a görög határtól” – mondja Szahir. Az észak-szíriai Kamisliből indult el négy héttel ezelőtt. Állunk a délutánra menekülttáborrá változott M5-ös autópálya szerb oldalán. A szerb és a magyar átkelők közötti résznél a kerítést meghosszabbítva egy kerekeken guruló vasfalt toltak be a magyarok. Szahir azt szeretné megtudni, most mi lesz?

„Senki nem tudja, senki nem mond semmit” – magyarázza. – „Nyolc napot csak Szíria és Törökország határán ültünk. Láttuk Antakyát, de átkelni nem tudtunk, mert ...

Az elmúlt hétnek nem kellett volna így megtörténnie. Magyarország ennél nagyobb menekülthullámot is tisztességgel kezelt már.

A múlt pénteki menet, amely a magyar kormány jóvoltából az aljasság meneteként indult, mire elért az M1–M7-es autópályák bevezetőjéhez, az emberiesség, a szolidaritás menetévé magasztosult. A zsámbéki lehajtóig magyar emberek ezrei álltak az autópálya mellett, várták a menekültek menetét, és mindent adtak, amiről úgy gondolták, szükségük lehet a vonulóknak. Víz, élelem, babakocsi, ruha.

A Mol-benzinkútnál egy hölgy, látva az egyik szíriai asszony szenvedését, aki egy sima flip-flopban akkorra már legyalogolt vagy huszonöt kilométert, levette a drága edzőcipőjét, és ráadta az asszonyra. Ott ...

Mutatja a kislányt, az arca feldagadva. A rendőrök nem tágítanak. A férfi magyarázza, hogy a felesége és a másik gyereke a vonaton vannak, ő menne oda vissza. Nem engedik.

Pedig olyan nagyon kis civilizált, polgári napnak indult ez a csütörtök. Megérkezett Párizsból az NPR (National Public Radio) tudósítója, Eleanor, akivel én még az ENSZ-nél évekig együtt dolgoztam. Ittunk egy kávét belvárosi szállodájában, amikor a Daily Mail tudósítója hívott, reagáljak arra a tényre, hogy reggel a Keletiből elindított vonat a bicskei állomáson áll, és a rajta ülő menekülteket a közeli táborba akarják behajtani.

Fél három lett, mire kiértünk Bicskére. A műveleti területté minősített rámpák és aluljárók lezárva. Csak a főépület ...

Volt egy mondat, amely Slobodan Miloševićet elindította a korlátlan hatalom, országát pedig a teljes pusztulás felé vezető úton. Most Orbán is megtalálta a saját mondatát.

1987. április 24-én feszült tanácskozás zajlott a Kosovo Polje-i Kultúra Házában a helyi szerbek vezetői és a Belgrádból érkezett pártdelegáció között. A napirenden az éleződő szerb–albán konfliktus volt. Az épület előtt koszovói szerbek tüntettek, és védelmet követeltek a tartomány albán nemzetiségű lakóival szemben. A tüntetésbe beavatkozott a jugoszláv rendőrség is, amelynek albán nemzetiségű tagjai összecsaptak a szerb tüntetőkkel.

Mielőtt a helyzet teljesen elmérgesedett volna, a belgrádi pártdelegációt vezető Slobodan Milošević, aki Ivan ...

Na, de tényleg, te, mondd már meg nekem, hova menjek? – kérdezte Aden, a damaszkuszi mérnök, akit mellém sorsolt a gevgelijai jegypénztáros, amikor kiadta Szkopjéba a jegyet. Hat euró egy útra. Három óra döcögés. Három óra beszélgetés lett Adennel. Nem a háborúról, a menekült lét borzalmairól. Beszélgetés a világról. Az életről. Az övéről, az enyémről. Mert a menekült tömeg máshogy néz ki belülről, mint ahogy innen, a komfortzónánkból nézve látszik. Emberek, akik minden adandó alkalmat megragadva, ha nehezen is, küzdve az árral, ami ellen úsznak, próbálják emberi méltóságuk maradékát megőrizni. Elmennek hajat vágatni a borbélyhoz, vesznek új nadrágot, cipőt. Mert emberek.

Presevóban a „tábor” kapujával szemben ...

Magyarkanizsáról a Tiszavirág Sétaösvény vezet ki a városból. A folyó mellett, az erdőben kanyarog. Nem túl hosszú, de addig sem a horgosi országút mellett kell gyalogolni. A végétől már majdnem látszik az útkereszteződés, ahol jobbra kell fordulni Martonos felé. Vagy három kilométer egy igen jó minőségű aszfaltozott országút mellett. A jó minőség meg a kanyarok hiánya az erre haladókat egy dologra biztosan csábítja: padlógázzal való közlekedésre. Aki elment mellettem, mind nyomta, ahogy a csövön kifért.

Már közel jártam a faluhoz, amikor három idős hölgy tekert el mellettem biciklivel.

- Jó napot kívánok - köszöntem rájuk.

Meglepődhettek, mert egy sem köszönt vissza.

- Hát ezek már magyarul is beszélnek - ...

From Kanjiza a footpath lead out of the town. It goes along the river in the forest. A pleasant easy one kilometer walk under the trees. From the end of the path the highway junction is only another kilometer and half. ANd there comes the last long walk along a straight and very good quality road to Maratonos. The quality and the angel of the road obviously an irresistible temptation for all local drivers to put the pedal on the metal. Here in this road everybody drives like crazy. Fortunately there is nothing, only the border, is beyond this village so traffic is rare.

Three old ladies come on bicycle. I greet them properly in Hungarian.

- Good afternoon.

No response. They passed me quietly. I only hear part of their discussion.

- Did you see, "they" already speak Hungarian.