Már el is kezdődött. Még ki sem hűlt a brüsszeli robbantásban elhunyt áldozatok holtteste, a vér még meg sem alvadt a repülőtér padlóján, már elkezdődött a beteljesült jóslatok igazolásának írásba foglalása, az „ugye mi megmondtuk” sarlatánkodás, az mutogatás az egyetlen indokra, ami egy ilyen tragédiához vezethetett, naná, hogy a menekültek. A menekült válság mint primer indok, a társadalmak harckészültségének élesítése, a félelembe oltott gyűlölettel való manipulálás.

Néhány napja, amikor itt az emberi szolidaritás kicsavarodott mibenlétéről írtam, miszerint egy bajba jutott kutya több együttérzésben részesül, mint a menekülő, bajba jutott ember, jöttek a kommentek rendesen. Az általános alapvetés az volt, ...

Itt baktat előttem ez az öregember, vizes cipőjével tapossa a néha teljesen váratlanul süppedős parti kavicsot, a balból hiányzik a fűző, jobb karját mellette egy fiatalabb tartja, segít neki, amikor bizonytalanná válik a lépés a nagyobb köveken. Szürke szövetzakója majd szétpattan a hátán, de hát a mentőmellény csak így fért be alá. Paul Irakból érkezett, hetvenegy múlt februárban, ezt külön lefordíttatja unokaöccsével, aki már, amikor fenn a busz mellett állunk az aszfalton sem engedi el a kezét. Asszíriai keresztény. Februárban jártam Alqosh környékén Észak Irakban, így meg sem lepődök, amikor nem valamilyen keleti hangzású néven mutatkozik be. Arrafelé ilyen angol hangzású újszövetségi neveket kapnak a ...

  „... tudom, hogy gyűlölnöd kell,  tudnál-e kicsit kevésbé?" L.C.

Öt napja esik. Pontosabban csütörtökön néhány órára kisütött a nap. De aztán gyorsan elmenekült. Azóta esik. A határon északról érkező Vardar már kilépett medréből. Ha tovább emelkedik a vízszint nem lesz ami megállítsa csak a vasúti töltés, de annak a keleti oldalán ezrek táboroznak még. Erre a szenvedésre szokták mondani, bibliai méretű. És mintha csak ezt szerette volna alátámasztani, amikor néhány napja egy elázott piros sátorban, amit a szíriai fiúk akiket minap bevittem Szalonikibe csak ólnak neveztek, ott a sártenger közepén megszületett egy menekült levantei kisgyerek, két kicsit nagyobb ott guggolt a sátorban, amikor kiadták az ...

Amikor éjszaka eláll az eső, hajnalban a hegyek fölé emelkedik a nap és a köd csak lenn a völgyben, a tábor felett tartja még magát, ott ragad még néhány órára, a vasúti kocsik, a sárba ragadt sátrak felett, ahonnan olyankor még nem hallatszik más csak a hurutos köhögés, olyankor még csak a korán kelők próbálkoznak a vizes tűzifa meggyújtásával, aminél ilyenkor reggel két napos eső után nincs reménytelenebb vállalkozás. Csak néhány fotós járkál a sátrak között, hogy megcsinálja „a képet”, mert olyankor a fények meg a ködön keresztül halványan átszűrődő napsugarak misztikussága rendezi a látványt. Olyankor még alszik vagy tízezer ember az átázott sátrakban, nedves takarókba burkolózva. Olyankor még nem indul ...

A legváratlanabb helyzetekben, alattomosan érkezik és ott van és amikor már ott van, akkor nem lehet mit tenni. Akkor már kiesett az ember a szerepéből, a homlokráncolós megfigyelőéből, az objektív történet mesélőéből és a történet része lesz hirtelen, és sokszor, amikor azon igyekszik, hogy visszataláljon eredeti funkciójába, magában beszél és olyanokat mond, hogy a kurva életbe, de ezt sokszor, mint csütörtökön reggel hat óra huszonkét perckor a sínek mellett, miután kicsit megmelegedett egy bádogdobozokkal körülkerített tűzrakás mellett, hat szíriai férfival, akiknek legnagyobb kincsük ebben a helyzetben ez a csípős füstöt inkább mint komolyabb meleget adó tűzrakás volt abban a pillanatban a legfontosabb dolog a világon.

  A Népi Teaház bejáratánál nincs jelentéktelenebb dolog Szulejmanija főutcáján. Még a felirat az ajtó felett, igen, ajtó egy keskeny faajtó, szóval még a felirat is alig észrevehető. Mögötte egy hosszú folyosó, ami olyan keskeny, hogy ha ketten szembetalálkoznak csak oldalazva férnek el egymás mellett. Persze a folyosón, aminek füstös félhomályánál benn a teremben sincs sokkal több fény, már ott a folyosón érezni ennek a helynek a sodrását, a falakat teljesen befedő fotók, meg könyvespolcok között igyekezve befelé elkapja az embert, az a „hova kerültem érzés”, amire persze nem kell válaszolni, mert pont oda került az ember ahova szeretett volna, a iraki kurdok keleti nagyvárosának leghíresebb helyére. Ott vannak a falakon a ...

A Ninivei Véderő (Niniveh Plain Force - NPF) az Észak Irakban élő asszíriai keresztényekből szerveződött. Az NPF a Moszultól északra lévő fronton harcol a Daesh ellen. 

v